Tranzit zónák - avagy ezért utálják a gyerekek, ha menni kell fürdeni....
Mi biztatunk, sürgetünk, noszogatunk, erőltetünk, aztán fenyegetőzünk, kiborulunk. Minél jobban ráfeszülünk, annál erőteljesebb az ellenállás. Úgyis az lesz a vége, hogy fürdik vagy beérünk az oviba, mi értelme van ekkora műsort csinálni előtte? Mintha szándékosan keresztbe akarna tenni, és csak a tiltakozás kedvéért ellenkezne.
De miért a legnagyobb mumus egy gyerekkel A-ból B-be eljutni? Ágyból az öltözésig, reggeliből az oviba, játszótérről haza. Úgy tűnik, feloldhatatlan ellentétről van szó, amit mi nagyon akarunk, ráadásul most azonnal, azt a gyerek egyáltalán nem.
Képzeld el, hogy éppen elmerültél egy kád forró vízben, kezedben a kedvenc regényed, néhány oldalon belül kiderül, hogy Alejandro valóban szerelmes e Esmeraldába, vagy mindvégig hazudott neki, és ekkor beront a férjed, azzal, hogy ideje lenne már a vacsorának nekiállnod, mert mindjárt itt vannak a vendégek.
VAGY
Egy bonyolult számítás közepén tartasz a munkahelyeden, mindjárt megvan az eredmény, ekkor odaáll a főnököd melléd, a teste beárnyékolja a monitort és szépen, amolyan negédesen megkér, hogy most azonnal csinálj valami teljesen mást, ami sokkal, de sokkal sürgősebb ennél.
Mindkét helyzet idegesítő, bosszantó, fájdalmas és nagyon nem akaródzik nekünk, felnőtteknek sem a váltás. Pedig már sokkal kevésbé vagyunk alkalmasak arra, hogy elmerüljünk egy-egy pillanatban, mint a gyerekek. Ugyanis ők szinte folyton teljes valójukkal a jelenben vannak, bár nem vettek részt egyetlen MINDFULLNESS tanfolyamon sem. Az életük, pláne amikor játszanak szinte teljes egészében hatalmas FLOW élmény, bár sosem olvastak Csíkszentmihályi könyveket.
Ezzel szemben mi alig töltünk időt a jelenben. Hol a jövőn aggódunk, hol a múlton rágódunk, ezért annyira nehéz nekünk, felnőtteknek megértenünk, miért olyan fájdalmas otthagyni a jelent és VÁLTANI. Felállni a szuperkém garázs mellől és elindulni fürdeni. Otthagyni a játszótéren a homok űrlénybunkert és hazaindulni. Az, hogy lépjünk át a következő programpontra, de most azonnal, az egyedül nekünk fontos. Nekik nem, mert pont ugyanolyan kínkeserves és frusztráló a gyerekek számára kilépni a totális jelenből, mint nekünk kiszállni a kádból, vagy megszakítani az aktuális munkánkat egy másik kedvéért.
A csoda neve EMPÁTIA. Ha szülőként bele tudom magam élni a kicsi helyzetébe. Nem csak figyelek rá, hanem tényleg jelen vagyok. Meg tudok állni egy pillanatra, hogy az ő szemével nézzem, az ő szívével érezzem a világot, máris máshogyan szólok hozzá. Ha át tudom érezni, milyen kiábrándító kiesni a jelenből, a hangom nem sürgetéssel, hanem szeretettel és elfogadással lesz tele. És ez óriási különbség. Mert nem arra akarom rávenni, hogy félelemből, valamilyen büntetés elkerülése érdekében, vagy épp jutalomért tegyen meg valamit, amihez nagyon nincsen kedve. Arról akarom biztosítani, hogy érdemes miattam mozdulnia, mert pont őt és pont így szeretem.
Pethő Orsolya, pszichológus
forrás: cukimamik.hu
